SZÍNSÉMA VÁLTÓ GYENGÉNLÁTÓKNAK: (LENYITHATÓ!)
|
|  |
|
Versenyvizsgával kapcsolatos változások
|
|
 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény a közigazgatási versenyvizsgával kapcsolatban változásokat vezetett be, 2010. május 29-től. A jogszabály a május 25-i 85. számú Magyar Közlönyben jelent meg.
|
|
Elindult az elektronikus közigazgatási tudásportál próbaverziója
|
|
 Az E-közigazgatási Tudásportál célja, hogy a közigazgatás széles körében kiépüljön az elektronikus működéshez, az ügyfélközpontú szolgáltatásokhoz szükséges alapvető kultúra. Interaktív (pl. fórum), és web 2.0-ás szolgáltatásokkal is segíti a közigazgatásban dolgozókat. A strukturáltan gyűjtött, rendszerezett információk támogatják, hogy átgondolt, országosan és nemzetközileg is összehangolt, interoperábilis fejlesztések jöjjenek létre
|
|
ÖM utasítás az Építésfelügyeletekről
|
|
 Megjelent az önkormányzati miniszter 4/2010. (V. 28.) ÖM utasítása egyes miniszteri utasítások módosításáról. Többek között megváltozott az államigazgatási hivatalok Szervezeti és Működési Szabályzata az Építésfelügyelet tekintetében.
|
|
Minisztériumok, államigazgatási szervek átalakítása
|
|
 Megjelent a 2010. évi XLII. törvény a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról, a 2010. évi XLIII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról valamint a 12/2010. (V. 25.) MeHVM rendelet a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 6. §-ának végrehajtásáról. Szintén megjelent az Alkotmány ehhez és az Országgyűlés létszámának csökkentéséhez kapcsolódó módosítása.
|
|
Megállt a GDP csökkenése, de a munkanélküliség szintje tovább nőtt
|
|
 Az I. negyedévben előzetes adatok szerint a bruttó hazai termék öt negyedéve tartó csökkenése megállt, az egy évvel korábbi alacsony szintet 0,1%-kal haladta meg. Az ipari termelés, az áruforgalmi aktívum, a szállítási teljesítmény, a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma is emelkedett. Az építőipar termelése, a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma viszont csökkent. A munkanélküliség szintje tovább emelkedett 11,9%-ra. A fogyasztói árak a négy hónap átlagában 5,9%-kal emelkedtek.
|
|
Bűnmegelőzési egyeztető értekezletek
|
|
A Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala szervezésében az alábbi időpontokban és helyszíneken kerül sor az éves bűnmegelőzési egyeztető értekezletekre.
|
|
Informatikai pályázat közoktatási intézményeknek
|
|
.jpg) Megjelent a 21/2010. (V. 13.) OKM rendelet az informatikai fejlesztési feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól. A közoktatási intézmények fenntartói új informatikai eszközökre, informatikai eszközök működtetéséhez szükséges új eszközökre, valamint akkreditált szoftverekre nyújthatnak be támogatási igényt. Határidő: 2010. június 4.
|
|
Üdülőhelyi feladatok kiegészítő támogatása
|
|
 Megjelent a 17/2010. (V. 13.) ÖM rendelet az üdülőhelyi feladatok kiegészítő támogatásáról. A támogatásra azok a helyi önkormányzatok jogosultak, amelyeknél az üdülõhelyi feladatok normatív hozzájárulás összegének 2009. évi októberi lemondás utáni módosított elõirányzatának és 2010. évi eredeti elõirányzatának különbsége meghaladja a 2008. évben teljesített mûködési kiadások 1%-át.
|
|
ÁNTSZ hivatalból indult eljárás költségei
|
|
Megjelent a 176/2010. (V. 13.) Korm. rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hivatalból indult közigazgatási hatósági eljárása során felmerülő egyéb eljárási költségekről.
|
|
Építésügyi jogszabályok változása
|
|
 Megjelent a 19/2010. (V. 13.) NFGM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet módosításáról. Szintén megjelent a 177/2010. (V. 13.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról.
|
|  |
 Hevesi Zoltán 82/502-687 Bánóczy Gyula 82/502-682
|
|
Keresés hírekben, tartalmakban
|
|
|